Riportok, videók
Levegőkazán
Vizes hőszivattyú
Földes hőszivattyú
Napház

Levegőboyler
OM japán napház
Közel nulla energiás épület
Elmélet
Vigyázz, sok a mondva csinált "szakember" a hőszivattyú piacon!

Levegőkazán - Verőcén

Hegyi László vagyok, Verőcén, Borbélyhegyen Előd utca 10. szám alatt lakunk.

A fűtést próbáltuk megoldani, kandallóval fűtöttünk fával.

Mivel, hogy korosak vagyunk, 70-en fölül vagyunk, fárasztó innen fölhordani a tüzelőt. Egy szintet tudtunk csak fűteni a háromszintes házból. Spekuláltunk, először gázzal akartuk megoldani a témát, ezzel a tartályos gázzal, a propán bután gázzal, de azt nagyon drágának találtuk. A vezetékes gáz az szintén kivitelezhetetlen lett volna, tudniillik utat kellett volna itt bontani és az nem járható út.

Akkor egy második szomszédunk, hozott egy prospektust, ami egy levegőkazánról mutatott képeket, paraméterek. Elkezdtünk rajta gondolkodni, megérdeklődtük, meg is egyeztünk a céggel. A cég kiszállította ide nekünk az alkatrészeket, a levegőkazánt, a tornyot, a radiátorokat, a csöveket. Tehát kompletten megkaptuk az alkatrészeket hozzá.

Ahogy a beszerelésre készültünk volna, problémás volt, hogy itt ezen a hosszú lépcsősoron harminc méterre, hogy fogjuk tudni felcipelni ezeket a súlyos alkatrészeket. Van egy felvonónk, egy lanovkánk, ennek a segítségével fel tudtuk vinni. A parkolóba beállt a teherautó és segédeszközökkel szépen felraktuk a lanovkára az alkatrészeket.

A kilátásunk az kiváló, gyönyörű panorámás, látképünk van a Dunára, a falura, a visegrádi várra. A hangja körülbelül 5-6 méterre már nem észlelhető, jó csendes. Csak a ventillátor adja ezt a hangot. Nagyon jól le van hangszigetelve, hő szigetelve is, úgyhogy tökéletesen működik. A kondenzvíz az pedig el van vezetve róla, az lecsöpög, elfolyik.

Úgy döntöttem, hogy saját magam szerelem be. Tudniillik vasas szakmám van, tehát már Én csináltam fűtésszerelést,. máshol. Úgy döntöttem, hogy fölösleges pénz kiadás, ha nem Én csinálom meg és meg is tudtam csinálni. Rézcsövekkel van beszerelve minden. Az instrukciókat a cégtől megkaptam és ennek segítségével, barátommal meg tudtuk csinálni.

Nem volt nehéz, mert az a helyzet, hogy meg is terveztettem a THERMO Kft-vel a fűtés rendszert, tökéletesen sikerült, örülök neki, nagyon meg vagyok vele elégedve.

Sajnos a tornyot nem tudjuk pontosan lefényképezni, akkora, mint egy mélyhűtőszekrény. Hely hiányában csak ide tudtuk beállítani a hűtőt, mivel kevés a helyünk. Csak így tudtuk megoldani.

Balra van elhelyezve a 290 literes víztartály, melegvíz tartály és a 100 literes puffer, ami a fűtést szabályozza. Itt lehet látni a toronynak a rácsatlakozásait. Tehát a szelepeket, a melegvíz szelepet, a visszatérő szelepeket, a csepegtetőt, a puffert.

A levegőkazán 2,2 millió árban van. De viszont, ha gázt kellett volna felvezetni körülbelül 5-600 méter útbontással, mindennel együtt. Biztos vagyok benne, hogy talán még többe került volna, mint maga a levegőkazán. Most a levegőkazán, ha meglett volna a fűtésünk, azaz, hogy ha a radiátorok beszerelve, a csővezeték beszerelve, akkor csak 2,2 millió forintba került volna ez a fűtési rendszer. De mivel, hogy kompletten kellett megcsinálni, kellett hozzá a torony is. A toronyban van 330 liter melegvíz. A szivattyúk, a szerelvények, a komputer, ami automatikusan vezérli a fűtést, a melegvíz szolgáltatást. Tehát ki van zárva a villanybojlerunk.

Összeszámoljuk összességében a háromszintes házat, hogy mennyibe került ez a beruházás. Akkor az 5 millió forint tokkal vonóval, beszereléssel. Jó mondjuk, ha szerelővel kellett volna szereltetni, akkor valószínűleg ráment volna még valamennyi. De mivel, hogy saját magam csináltam meg így olcsóbba került az egész beruházás.

Én szerintem egész biztos kell, hogy az embereket gondolkozzanak azon, hogy saját maguk ne legyenek kiszolgáltatva teljesen.

Laci bácsi 71 éves kora ellenére tökéletesen beszerelte az Alpha-InnoTec kültéri levegőkazánt.

 
A riportokban látható hőszivattyús rendszereket a Thermo Kft. szakemberei tervezték, kivitelezték. A berendezéseket a Geosolar Europe Kft. forgalmazza.

További információ: a www.geosolar.hu vagy a www.hoszivattyu.org oldalakon.